HTML

Hülyék kíméljenek...!? Itt őszinte lehetsz...

Végtelen hosszú és újra- és újratermelődő viccfolyam a lét...

... éppen ezt mondják

Jelölve

A művelt nyugat...és az Ő szolidaritása.

2018.09.12. 15:52 :: FILTOL

Elfogadták a Sargentini-jelentést. Meglepetés nem történt. Mindenki hozta azt amire számítani lehetett. A miniszterelnök kifejezetetten visszafogottan szólalt fel és nyilatkozott a kaffogó protkójú leköszönésben lévő parlamenterek és sajtó előtt. Udvariassága nyilván azt szolgálta, hogy a visegrádi négyeket ne sértse meg. Mindenestre az biztos,  hogy a beszédében jogosan hánytorgatott fel történelmi eseményeket. Kár, hogy még mindig 1000 évről beszél, annak ellenére, hogy írásos forrásunk van rá, hogy a magyarok szkitiából 373-ban vonultak be újra a Kárpát-medencébe. Jogállamiságról, alapelvekről oktatták ki a magyarokat, kommunisták, fröcsögő paneleket ismételgető lippsik, akik a megszokott tag-elésen, #antiszemita #rasszista #alapértékeketmegsértő ésatöbbin túl újdonsággal nem jöttek elő. Elég unamas show volt, kevés tehetséges megszólalót lehetett hallani.

DE

Emlékeztetém a tisztelt magyarországi publikumot a következőkre. A nyugati országok mindenféle alapelvekre hivatkozva követelöznek, fenyegetnek. Megszoktuk már, ha valamit ők felvilágosodásnak hívnak az valójában egy lesötétedés, ha demokrációról beszélnek az utolsó pillanatban értelmezett és átírt szavazási szabályokat jelent. Ha ateizmusról beszélnek az anti-teizmus jelent. Ha igazságról az hazugság, ha pedig szerződésekről, az csak annyit ér, mint amennyit eddig tapasztaltuk történelmünk során. Valami papír amit meg lehet szegni, szét lehet tépni. Az hogy hányszor árultak minket el, századokon át a magukat művel nyugatnak képzelő öntelt szarjankói?

Nem a magyar csencselt és fizetett baksist az oszmánnak több száz évig amíg a magyar vérét folyatta a harcokban, hanem a művelt nyugat. Ők lopták el a Koronánkat nem mi az övékét. Nem a magyarok telepítettek be idegeneket a kipusztított országunkba, hanem Mária Terézia és a sógorok. Nem a magyarok igázták le, gyarmatosították és fosztották ki a Föld szerencsétlenebb országait, hanem ők, mindezt tették hazug módon a kereszténység nevében. Ha jól emlékszünk vissza ők voltak azok akik a Kárpát-medence népeit egymásnak uszították. Nem a magyarok találták ki és vezényelték le a Trianoni gyalázatot hanem a művelt nyugat, bosszúból, kegyetlenül. Közhely, hogy ez a döntés megágyazott a II.vh-nak, de jelzem nem mi magyarok paktáltunk le Molotovval, hanem a kedves németek. Nem a magyarok dobták oda Közép-európát és Magyarországot csont nélkül Sztálinnak Jaltában, hanem ők. 1956-ban nem mi biztattuk a nyilvánvalóan ismét elárult nemzet fiatal tagjait, hogy jönnek a jenkik, hanem ők. Negyven év elnyomatás és százezernyi magyar ember halála után nem a magyar emberek egyeztek ki a kommunista gyilkosokkal, hanem ők. Ők fogadták el, hogy a gyilkosok reformkommunistának hívják magukat ezentúl, és amnesztiát adtak nekik, nem mi. A művelt nyugat volt az akik ezekkel a kommunista gecikkel együtt harmadszor lopták el a magyar állami vagyont. Ezek nézték tétlenül ahogy gumilövedékeznek 2006-ban, nem mi magyarok. Mert mi magyarok tüntettünk ezek ellen és 1956 évfordulóján ránk megint lőttek. Nem a magyarok nyomják el a kissebségeiket, hanem az utódállamok, amit ezek még helyeselnek is. Akárhogyan is keresem, de nem látok háborúkat amiket mi robbantottunk volna ki, hamis hírekre, hazugságokra hivetkozva. Nem a mi lézerbombáink hullanak és a mi harckocsijaink gázolnak a harctereken. Nem a mi olajcégeink képviselői szopják fényesre a szaudi mocskok faszát naponta. Mindezek után kitalálják, hogy a harmadik világ, Afrika és Ázsia valamennyi vahabita iszlamista szemete, analfabéta csőcseléke ide jöjjön, és ez kötelező...(a kvóta nem volt soha, és nem is lesz evolúcióját most hagyjuk is). Mi védjük a határainkat, ők nem. Mi betartjuk a szerződéseket és szabályokat ellentétben velük. Nem a magyarok azok akiknek városaiban olyan iszlamista fészkek vannak, ahonnan nemzetközi terrorhálózatok rajzanak ki gyilkolni, hanem horribile dictu Brüsszelben a Molenbeek. 

A magyar nem számíthat irgalomra, ezt tegnap láthattuk és a szavazás ezt megerősítette. Egy leköszönő parlament dicstelen utolsó felvonása volt ez a két nap. Ezek követelnek szolidaritást maguknak? Ezek a hazug szemétládák?

1 komment

Címkék: szégyen leszamolas szargentinalia huje muveltnyugat hazugokkeringoje

Hídlezárás...

2018.07.31. 11:41 :: FILTOL

Tarlós engedélyezi a Szabadság híd, többnyire kézzel cigisodró, néha jógázó, háziasszonybiciklis, többnyire zöld és humánszakos, illetve és vagy ceus, vagy eltés, többnyire pipákoló és néha raszta; vagy buggyos, indiai gatyókban járó, pirszinges és tetkós, kivéve a turulra felmászni, továbbá leginkább rozéfröccsivó, vagy márkás rumozgató, mobillal is szelfizős, szabadelvű, és ligetvédő, magát mindenhova odabilincselő, budapesti és max gödöllői, szentendrei fiataloknak, hogy strandkorlátkék polifómjukat úri lassúsággal letekergetve, heti egyszer a híd lezárása után, a villamos sínen bandázzanak, fekve, vagy netán ülve, a nagyvárosi, urbánus pöcslengetés és anyám betonon szült szemlélete után szabadon.


Az, a végtelen szabadság és tág teresség, valamint dunaszag kedvelő vízöntőkorszakbéli lelkületüket egy pillanatig sem bántja, hogy most, hogy le van zárva a híd, a villamosoktól kezdve, a taxikon át, a személygépkocsikig, mindenki elmehet a pirosorrú jó kurva anyjába, kerüljön a Petőfi vagy az Erzsébet híd felé, mintegy lazán kiszorozva, hogy ez egy nap 7400 gépkocsi, és 14 hektó benzin, csak ezért, mert ő épp fekszik a hídon.
Az meg már, nemzetközi, valamint amerikai, és magyar, és/vagy genderszakos, kvantummechanikán edződött szürkeállományukat egy milliszekundumig sem izgatja, hogy nem arra gyártják, a hidat bazmeg, nem azért gyártják, hogy felpenderített boka-sztreccsfarmerodban a kilátszó szánalmas férfibokádban feküdj a sínen, és forgolódj szanakörbe, meg hogy ál-jógázzál, hanem az arra van, hogy az emberek áthaladjanak rajta, tömegesen.
Hiába na, így szép a világ, kurva hülyén.

Vendégszerzőnk: Józsi De Grande

1 komment

Címkék: vicc hülye idiot ezmirejó? lippsi

Az óra tekergetéséről.

2018.07.13. 11:12 :: FILTOL

Az europunnyó talán az első értelmes ötlettel rukkolt elő, amikor konzultációt indított a nyári időszámításról. Ideje eltörölni ezt az orbitális baromságot. Nagyjából harmincvalahány éve nem értem meg mitől is jó ez? Ma a rádióban az MVM képviselője bizonygatta 5 milliárd Ft megtakarítást tud hozni az áramfogyasztásban a tekergetés. Tééényleg? A közvilágításokat fényerő kapcsolók kapcsolgatják már. Ez max. a lakásokban felkapcsolt lámpák esetében lehet igaz. Az ipar 24 órában megy, pont leszarja mit mutat az óra. Jön egy hét forróság, simán elklímázzuk a megtakarítást. Ugyanakkor számoljunk, 5 md Ft vs. kipurcant munkavállalók. Négymillió munkavállalónak, ha csak az egyharmada éli meg vacakul az óraállítást és mondjuk egy hét alatt áll át és tud úgy teljesíteni mint előtte, és az első órában csak szenved? Az naponta 1.667.000 munkaóra veszteség, egy hét alatt 11.669.000 óra ...leírjam betűkkel is ezt a kis elhanyagolandó számocskát, hogy megértesék az illetékes barmok? Tekergetjük az órát valami ismeretlen elv alapján.

Képtalálat a következőre: „sleepy”

Miközben viseli a társadalom az összes hátrányát. Eleve kezdjük ott, hogy napkeltekor kellene kelni, és estig aktívkodni, mint a paraszt emberek anno. Az évszakos változás így kiegyenlítődik. Oké, tudom ez nem megy. Rendben, de akkor minek belepiszkálni félévente az emberek ritmusába? Ja hogy mégjobban barom módjára legyenek milliók terelgetve? Hogy hamar kezdjünk dolgozni amikor világos van? Mintha a traktoron nem lenne fényszóró, vagy az irodában neoncső. Mintha attól, hogy reggel ekkor vagy akkor kelünk, nem ugyanannyi lenne aznap a világos órák száma.

A város ahol élek átprogramozták a közvilágítást pár éve. Nyilván a cél: megtakarítás. De nem ám hajnalban kapcsolja ki hamarabb, nem. Este a szürkületben kapcsolja fel, később. Logikus, akkor mikor mindenki megy haza a melóból, gyerekek a suliból és egyre szarabbul lát mindenki a szürkület miatt, na akkor ne lássunk, esőben, vizes burkolatnál és ködben. Persze akkor amikor senki nincs az utcán, és a pirkadat miatt egyre jobban látunk? Na akkor világít bőszen. Kb. ilyen szinten kell komolyan venni a döntéshozókat, akik milliók bioritmusával baszakodnak.

2 komment

Címkék: hülye idiot mvm

Belibernyákosodás.

2018.07.06. 10:05 :: FILTOL

"Mész befelé a városba, és úgy a Klinikák vagy a Baross utca közepén elkezd a város BELIBERNYÁKOSODNI. 
Unott arcú t.zsófi fejű kiélt nők, tetkós tántorgók, orrkarikák, gribedlipirszingek, szexésnyújorkos vonaglások, nagyvárosi, intelligens NYÜZSI, rövidre vágott középső ujjkörmök, intelligens kiéltség, beljebb járdán dohányozgatás, kis PÁBOK előtti életképek, elegáns, tán fehérfolyásos bokaláncos lábszerkezet, direkt papírfehér bőr, A4-esnyi lapockák, genderkiséret leszbinémbernek, herélt udvariasság, alkarra fektetett divatlapnak álcázott doktori értekezés, kifelé fordított akarnok öklöcske alatt leptoptáska leng, tán benne tengernyi műfasz. 
Dacos orbánegygeci fej, római birodalmi kontyfánkos huncutkák, dm-ből kijövet valamit szagolgatás, fekete ínyű túltenyésztett pofa, raszta nemtörődömség, térdig lógó plázasegg. 
Kistelaviv reaktora, a jászainál kezdödik, mindenki jámbor és udvarias, végletekig tolerance. 
Bocsánat, és exkűzimoá, risztrettó és frappé, még a rendőr is belga, eukomfort balancé. 
Én csak kérdem, buzievagy."

Józsi De Grande

1 komment

Kormánypártot létrehozni.

2018.06.07. 18:41 :: FILTOL

Juhász Péter volt a HírTV Egyenesen c. műsorának vendége, és arról beszélt, hogy szerinte diktatúrában élünk, ezért nincs értelme ellenzéki pártot létrehozni. Írja a hvg.hu.

Képtalálat a következőre: „együtt politika”

FOTÓ: MTI - Bruzák Noémi

Érdemes elmerengeni ezen, persze csak óvatosan. Teliszájjal kamupártoztak a "demokratikusnak" mondott oldal képviselői, miközben egyetlen egy biztosan kamu párt volt itt, az az Együtt. Hiszen hogyan is nevezhetnénk másként azt a pártot aminek tagsága nincs, társadalmi beágyazottsága nulla, és egyedül a médiában dolgozó haverok érdeklődése és a megjelent cikkek, interjúk tartják fent azt a látszatot, hogy a párt .... van. Minden kérdésről nyilatkoztak folyton, kormányváltásra készültek, sípolva megjelentek itt ott. Pedig ilyen erővel a bátaszömörcsögi gombászók is adhattak volna interjút...és lehet, hogy ők többen vannak mint az Együtt együtt. Mindeközben a Együtt jelölteket nem tudott állítani az ország legtöbb választókerületében, megyék voltak ahol nem lehetett rájuk szavazni (gondolom a helyiek nagy bánatára) s majd 1% alatti eredménnyel fúródtak a betonba. Az már csak hab a tortán, hogy mecsoda diktatúra van itt kérem. Lássuk csak, lássuk. Ebben a diktaúrában az  Együtt társadalmi szerepénél bővel felülreprezentálva volt jelen a különböző médiában. Ebben a diktatúrában százmilliókkal támogatta az "állam" a választásokon való indulásukat. Ebben a diktatúrában rajta voltak a szavazólapon. Ebben a megveszekedett diktatúrában a választók nyírták ki az Együttet...

Akkor most térjünk rá arra amit Petink mond...Ime: "...nincs értelme ellenzéki pártot létrehozni."

Hát igen, javasolnám Petinek, legközelebb kormánypártot hozzon létre, nem kellene akkor a szavazókkal és kampányokkal, meg programokkal bíbelődni. Rögtön biztosítva lenne számára az ország szekerének gyeplője. Olyan demokratikusan. Olyan megszokott módon, ahogy a szellemi elődjeik a toprongy agyú ávósok csinálták, az egyik kormánypártból létrehozták a másik kormánypártot és mindezt háromszor. Lássuk csak a hagyományvonalat. 1956 október 31-én megszűnt a Magyar Dolgozók Pártja (fiatalok kedvéért ez az a párt amit Rákosi pajtás elvtárs vezetett és a Magyar Kommunista Pártból alakult ki 1948-ban amikor beleverték a szocdemeket) és megalakult a Magyar Szocialista Munkás Párt...ami azonnal kormánypárt lett, némi orosz tankhadosztályok segítségével.

Érdekes módon nálunk, itt a magyar pusztában, meg a hegyen, ahol már elfogy az aszfalt, a tudatunkban az van, hogy pártot alapítunk, és ha a választók akarata vagy a sors, a karma furcsa szele úgy alakul, akkor a pártunk majd kormányzó párttá válik. Nem úgy Pesten ott kormánypártot alapítanak rögtön, vagy ellenzéki pártot. Még szerencse, hogy a választók még rendelkeznek némi higgadsággal és józan ésszel, így Petink kvalitásait, képességeit és tehetségét látva kiikszelték őt, és tarhatársait a közéletből az ikszelés mellőzésével. Csodálatos...

Hátra is dőlhetnénk, végre eltűnik.

Hacsak...a baráti sajtó nem kér még az Ő Petijüktől továbbra is napi szinten interjút, mintha számítana az amit mond.

Szólj hozzá!

Címkék: vicc hülye idiot diktatúra komcsi szdszarvak

süti beállítások módosítása