Tarlós engedélyezi a Szabadság híd, többnyire kézzel cigisodró, néha jógázó, háziasszonybiciklis, többnyire zöld és humánszakos, illetve és vagy ceus, vagy eltés, többnyire pipákoló és néha raszta; vagy buggyos, indiai gatyókban járó, pirszinges és tetkós, kivéve a turulra felmászni, továbbá leginkább rozéfröccsivó, vagy márkás rumozgató, mobillal is szelfizős, szabadelvű, és ligetvédő, magát mindenhova odabilincselő, budapesti és max gödöllői, szentendrei fiataloknak, hogy strandkorlátkék polifómjukat úri lassúsággal letekergetve, heti egyszer a híd lezárása után, a villamos sínen bandázzanak, fekve, vagy netán ülve, a nagyvárosi, urbánus pöcslengetés és anyám betonon szült szemlélete után szabadon.

Az, a végtelen szabadság és tág teresség, valamint dunaszag kedvelő vízöntőkorszakbéli lelkületüket egy pillanatig sem bántja, hogy most, hogy le van zárva a híd, a villamosoktól kezdve, a taxikon át, a személygépkocsikig, mindenki elmehet a pirosorrú jó kurva anyjába, kerüljön a Petőfi vagy az Erzsébet híd felé, mintegy lazán kiszorozva, hogy ez egy nap 7400 gépkocsi, és 14 hektó benzin, csak ezért, mert ő épp fekszik a hídon.
Az meg már, nemzetközi, valamint amerikai, és magyar, és/vagy genderszakos, kvantummechanikán edződött szürkeállományukat egy milliszekundumig sem izgatja, hogy nem arra gyártják, a hidat bazmeg, nem azért gyártják, hogy felpenderített boka-sztreccsfarmerodban a kilátszó szánalmas férfibokádban feküdj a sínen, és forgolódj szanakörbe, meg hogy ál-jógázzál, hanem az arra van, hogy az emberek áthaladjanak rajta, tömegesen.
Hiába na, így szép a világ, kurva hülyén.

Vendégszerzőnk: Józsi De Grande