Kertész Ákos emigrál, tudtuk meg. Kanadába távozott és ott menekültstátuszt kér. Szomorú dolgok ezek. Nemrég Mohácsi Viktória is elment. Együtt ehetik majd az emigráció keserű kanadai kenyerét és elmélkedhetek micsoda genetikailag alávaló nép a magyar, akik az ő dicső szellemüket nem tudták értékelni megfelelően. Kérdés örüljünk, vagy szomorkodjunk azon, hogy ez a két ember megmutatta a balliberálisok valódi arcát, kendőzetlenül. Ilyenek ők.
Nem tudom lehet-e ehhez hozzátenni bármit is. Lenézni a magyarokat közben díjakat - József Attila-díj (1972 és 1984), A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata (1992), Arany János-díj (1999), Kossuth-díj (2008) - kapni, díszpolgárságot elfogadni, EU-s parlamenti képviselői fizetést felvenni, rugdosni, vádolni a többséget évekig, majd elegánsan távozni....
Gyönyörű.
Lassan kiderülhet, hogy K. Ákos szépkorú mennyit ártott a baloldali tömbnek. Egy két véleményformáló kezdi már ezt megérezni, de a többség rutinból nyomja a panelszövegeket, hogy a magyarok ilyenek-olyanok, ez az írói szabadgondolkodás terméke, és nem értjük az értelmét.
Nem szépít ezen Kertész kétségbeesett magyarázkodása sem. Persze a "kurzus" tehet erről az egészről. Mindig akkor van diktatúra, ha nem ők vannak hatalmon. A belátás hiánya, hisztéria teljes elhatalmasodása. Rettenetesen fárasztó az, hogy a liberalizmus "magyar" változatában a rasszizmusnak ilyen mély bugyrai vannak, az elvbarátok politikai céljaik miatt tolerálják és gerjesztik ezeket a véleményeket. Milyen jó "érvanyag" most az antiszemitizmus örök témájához a felháborodott szélsőjobb kommentjeire hivatkozni.
