HTML

Hülyék kíméljenek...!? Itt őszinte lehetsz...

Végtelen hosszú és újra- és újratermelődő viccfolyam a lét...

... éppen ezt mondják

Jelölve

A VI. kerület Jegyzője vs. Közig törvény

2009.10.20. 20:50 :: Rézgróf

Emberrablás, fenyegetés, csöcsös dagadt prostik. Százezres számlák.

Megjelent egy cikk az indexen az X-edik lehúzós bárról. Ez még nem is lenne érdekes, csak úgy önmagában.

Csakhogy!!!

Van itt más is. A Jegyző...a jogászdoktor.

„A jegyzőnek az előző esetnél is jeleztük, hogy bűncselekmény történt, de eddig nem kaptunk visszajelzést arról, hogy a helyet bezáratták volna. A vasárnapi eset után újra kezdeményezni fogjuk a bezáratást” – fogalmazott. (Hopka Lajos rendőrőrnagy)

Nem sikerült postázni a bezárási határozatot

Sajtos Csilla, a hatodik kerület jegyzője az Indexnek azt mondta, az előző túlszámlázás az Eden Night Clubban egy hónapja történt, az azzal kapcsolatos eljárás azóta is folyamatban van. Akkor meghozták ugyan a jegyzői határozatot a bezárásról, azonban azt nem sikerült a szórakozóhely fenntartóinak postai úton kézbesíteni, ezért a klub még mindig működik.

"A szervezett bűnözésről szóló törvény értelmében meghoztam a határozatot a szórakozóhely bezárásáról. Ebben fellebbezés nélküli, azonnali végrehajtású bezárásról volt szó, azonban a határozatot nem sikerült postai úton kézbesíteni. Egyszerűen nem vették át" - fogalmazott, majd hozzátette, hogy az új, most vasárnapi bűncselekményről a sajtóból értesült. "A következő lépésünkről az eredményesség miatt nem akarok beszélni" - mondta a jegyző a kézbesítés módszerére utalva."

MUHAHHAAAA

 

Vajon milyen trükköt eszelt kia rafkós Jegyzőasszonyka? Leküld valakit álruhában, és egy alkalmas pillanatban két cicimorzsolgatás között átadja a kidobóknak a passzust?

Talán elég lenne felütni a Közig törvényt, csillagom!

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól1

79. § (1) Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az iratot a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni.

 

(2) Ha az irat a hatósághoz "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza, az iratot - az ellenkező bizonyításig - a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.
 
 
Ó MÁJ GÁD!!!!
Kedvesem, kicsiny Jegyzőm...drága Csilla, bonyolultabb ügyeket hogyan intézel el?
Amúgy?
 

4 komment

Címkék: szabály idiot bűnügy közig

A bejegyzés trackback címe:

https://hulyekkimeljenek.blog.hu/api/trackback/id/tr1001464058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

psmith 2009.10.20. 21:51:42

Stirlitz lakása előtt öt fekete autó állt meg. Gestapósok szálltak ki belőle, és becsengettek.
- Kit keresnek? - kérdezi egy hang az ajtó mögül.
- Stirlitzet.
- Nem vagyok itthon.
A gestapósok durván elkáromkodták magukat, és elmentek. Immár két hete, hogy Stirlitz ily módon az orránál fogva vezette a Gestapót.

psmith 2009.10.20. 21:54:46

Bormann és Müller kávézgatnak Müller dolgozószobájában. Egyszer csak besettenkedik Stirlitz és egy csomó titkos dokumentumot kiemel a páncélszekrényből.
- Ki volt ez? - kérdezi döbbenten Bormann.
- Ez? A Vörös Hadsereg legjobb kémje Berlinben.
- És miért nem kapod el???
Müller legyint.
- Eh, már évek óta próbálom, de mindig kicsúszik a kezeim közül...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2009.10.21. 10:43:25

ez is ordas baromság.

"Ebben fellebbezés nélküli, azonnali végrehajtású bezárásról volt szó, "

attól még fellebbezhet, nincs "fellebbezés nélküli" határozat.
csak a határozat végrehajtását ez nem akasztja meg. a határozat azonnal jogerős és végrehajtható lesz.

van ilyen, de azt a fellebbezésre való tekintet nélkül, azonnal végrehajtható határozatnak hívják.

milyen Jegyző ez?

danaz · http://www.autostat.hu/autos-forum 2009.11.07. 09:51:59

@FILTOL: ahogy én tapasztalom, a jegyzők általában rohadtul nem értenek a joghoz. Vagy csak lusták, szarnak rá. Amikor ezt olvastam az indexen, hangosan röhögtem. Ekkora balfék nem lehet valaki.
süti beállítások módosítása